23 nov És mégis mozgat az agy…
Ez a jelenség, a paranormális jelenség, vagyis a tárgy forgatás vagy tárgy mozgatás jelensége nem található meg a fizika könyvekben vagy folyóiratokban, azonban a paranormális jelenségekkel foglalkozó embereknek ismerős lehet. Néhányan úgy vélik, hogy ez a paranormális hatás visszavezethető már ismert fizikai effektusokra, s általában hőmozgásra gyanakodnak. Az intenzív, pontos vizsgálatok, kísérleti ellenőrzések azonban egyértelműen mutatták, hogy sem mágneses, sem elektromos, sem hőhatás nem okozhatja ezt a paranormális jelenséget. Azoknál, akiknél a VQ (vitalitás) értéke 200%-nál magasabb, jól látszik ez a paranormális jelenség. Ha ugyanis kesztyűt vesznek föl, a paranormális jelenség azon keresztül is létrejön. A vitalitásmérőnek (Egely Kerék) készül egy sokkal fejlettebb, érzékenyebb változata is, ezt inkább orvosi műszerként, valamint paranormális jelenségek mérésére lehet majd fölhasználni. Ennél az érzékeny műszernél már körülbelül 1,5-2 m távolságról is föllép ez a paranormális hatás akár úgy is, hogy valaki erősen koncentrál, ránéz az Egely Kerékre. Ilyen esetben hőhatásról semmiképpen sem lehet beszélni, világosan látszik, hogy valamilyen más típusú kölcsönhatás, paranormális jelenség lép föl. De mi lehet ez a paranormális hatás? Világos, hogy az eddig ismert olyan kölcsönhatások, mint például az elektromágnesesség vagy a gravitáció, jelenlegi ismert formáikban nem okozhatják ezt a paranormális jelenséget. Márpedig ha valami nem írható le a már ismert hatásokkal, akkor nem is létezik – legalábbis sokan így gondolják. A természet azonban nem így működik, nem kutatók kisebb-nagyobb közössége dönti el, hogy mi megengedett és mi nem.
A természetben minden természetes, olyan dolgok is, amelyek az emberi elme számára esetleg paranormális jelenségnek tűnhetnek. Ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy ebben az esetben az anyag legbonyolultabb szerveződésével van dolgunk. Az emberi elme, az emberi tudat egy érdekes produktumát vizsgáljuk, amely jóval több, mint puszta kuriózum. Mivel az elme működésének számtalan megfejthetetlen, máig is ismeretlen része van, kár csodálkozni azon, hogy egy újabb (vagy ha úgy tetszik ősrégi) megfejtetelen titokkal, a paranormális jelenséggel találkozunk.
Az agy számos, fantasztikusan érdekes tulajdonságai közül hadd ragadjak ki egyet önkényesen. Régóta ismert az orvosi irodalomban, hogy léteznek köztünk olyan emberek is, akik átlagos, vagy átlag fölötti intelligenciával, paranormális képességekkel rendelkeznek, csak éppen alig van agyszövetük (R. Lewin : Is your Brain Really Necessary? Science, Vol 210,pp 1232-1234, 1980). Míg az átlagember agya körülbelül másfél kilogram súlyú, ezeknek az embereknek mindössze néhány dekagramm, s a maradék térfogatot gerincvelő folyadék (liquor) tölti ki. Ezeknél az embereknél nyoma sincs az agy másoknál fellelhető szabályos felépítésének, struktúrájának. Papírforma szerint ilyen lények nem élhetnének, ám a természet többet „tud”, mint a vele foglalkozó kutatók. Minden bizonnyal még három-négy döntő lépést meg kell tennünk a természet megismerésében ahhoz, hogy értsük ezt a jelenséget, addig mint paranormális jelenségről beszélhetünk. Persze még ekkor sem fogjuk jól ismerni az elme működését.
Még az sem világos teljesen, hogy a forgó mozgás maga az alapeffektus, vagy pedig csak kísérője egy sokkal mélyebb, fontosabb paranormális jelenségnek. Az a tény például, hogy áramjárta drótok körül mágneses tér keletkezik, valamint az, hogy a felhevített vezető fényt bocsát ki, mind pusztán kísérőjelensége annak az effektusnak, amelyet elektromos vezetésnek nevezünk. Minden okunk megvan arra, hogy föltételezzünk, hogy ez a forgó mozgás csak egy kísérőjelensége egy sokkal mélyebb, alapvetőbb bioenergiaáramlási jelenségnek. Az eddigi kísérletek ugyanis azt mutatták, hogy olyan esetben, amikor nagymennyiségű bioenergia jön ki valamiből, számos más kísérő effektus is föllép, és ekkor már paranormális jelenségről beszélhetünk. Ilyen például a testek elektromos vezetőképességének megváltozása, a mágneses tulajdonságok megváltozása, de létrejöhet fotokémiai reakció, optikai tulajdonságok is megváltozhatnak, a testek szerkezete, szilárdsága is drasztikusan megváltozhat. Valójában tehát arról van szó, hogy ez a forgási effektus csak egy kísérőjelenség, nem maga a lényeg. Mint ahogy egy drótnál a felmelegedés mértékéből következtethetünk az átáramlott elektromos áram mennyiségére, teljesítményére, de önmagában a hő csak okozat és nem ok az elektromos áramlás létrejötténél. Pusztán a drót fölmelegedést vizsgálva nem értjük meg az elektromos áram lényegét.
Minden jel arra mutat tehát, hogy mélyebben kell keresnünk a jelenség okát, de most nem lenne sok értelme, hogy ebbe nagyon mélyen belemenjünk, hiszen ez a kis könyvecske végül is csak használati utasítás. Ám ne higyjük azt, hogy eleve kilátástalan, hogy megértsük ezt a fajta paranormális jelenséget. Úgy hiszem, hogy kitartó munkával és kellő lehetőségekkel néhány éven belül akár mesterségesen is elő tudjuk állítani ezt a furcsa, ma még jobbára ismeretlen energiafajtát.
A kutatást és a megoldást valahol a tér és az idő szerkezetében kell kezdeni. Ma sok ember úgy véli, hogy a világ gyakorlatilag üres körülöttünk, azaz ha egy adott térfogatból eltávolítjuk az anyagot, például kiszivattyúzzuk a levegőt és nagyony alacsony hőmérsékeltre lehűtjük ezt a térrészt, akkor ott teljesen üres teret kapunk. A fizikai valóság ezzel szemben drasztikusan más. Amit mi semminek, vákuumnak hiszünk, az rendkívül sűrű, nagy mennyiségű energiát tartalmazó közeg.
Régebben éternek nevezték ezt a valamit, aztán a fizika hosszú időre elhagyta, kikerülte, s most a hátsó ajtón kezd „visszalopózni” vákuumenergia néven. Nos ezt a vákuumot többféleképpen lehet gerjeszteni. Az elektromos töltések léte, mozgása is gerjeszti, ezek elektromágneses teret hoznak létre, de a tömeg jelenléte is gerjeszti, s valószínűleg ilyenkor alakul ki a gravitációs tér. Ám nemcsak ezek a kölcsönhatások jöhetnek létre, hanem okkal föltételezhetjük, hogy például a forgó mozgás is egy eddig nem ismert gerjesztést hoz létre. Az elektronok forgó mozgása, a mágnesesség, vagy az élőlényekben lezajlott rendezett mozgások, átalakulások is tudják a vákuumot gerjeszteni. Gerjesztett állapotban a vákuum számos olyan változást hoz, amit jelenlegi ismereteinkkel még nem tudunk leírni, de minden remény megvan arra, hogy ez hamarosan megtörténik.
A vákuum forgási, rotációs gerjesztési lehetőségét Einstein munkatársa, a francia Cartan vetette fel először, de csak most kezdenek intenzívebben foglalkozni vele. A tudomány története mindig is arról szólt, hogy új és új hatásokat ismerünk meg a természetben. Nem véletlen, hogy az anyag legbonyolultabb felépítési formájánál, az emberi elme működésénél mutatja meg igazi gazdagságát a természet, és itt találkozunk egy sereg ma még ismeretlen jelenséggel, megmagyarázhatatlan paranormális jelenséggel. Ezt a furcsa közeget, a vákuumot nemcsak kölcsönhatásokkal, hanem bizonyos geometriai formákkal is lehet gerjeszteni érdekes módon, és talán nem véletlen, hogy sok nép történetében a piramisok nagy szerepet játszanak. Ezek az alakzatok nem pusztán kultikus épületek, hanem érdekes, ma még jórészt föltáratlan fizikai, biológiai hatások és paranormális jelenségek kiváltói is. A keresztény templomok egy részénél is kialakultak olyan geometriai formák, amelyek – talán önkéntelenül, véletlenül, de – szintén kiváltják ezeket a pozitív hatásokat.
Ezeket a jelenségeket a tudomány ma még nem ismeri, feltárásukra komolyabb erőfeszítés nem történt. Pedig már kezdetleges mérések is egyértelműen utalnak arra, hogy jelentős fizikai és biológiai változások történnek a piramisok csúcsai fölött és alatt. Mindez a vákuum különböző típusú gerjesztéseivel kapcsolatos, mert ezt a szupersűrű, szuperfolyékony, de bizonyos esetekben rugalmasan viselkedő vákuumot nagyon sokféle módon lehet rezgésbe hozni. Amikor ez történik, akkor fordulnak elő a számunkra ma még szokatlan jelenségek. Ennek a közegnek a tanulmányozása a jövő tudománya, a tértechnológia feladata lesz.
Ez a kis műszer a történelemben az első ilyen jellegű, futószalagon előállított eszköz, hiszen a piramisokat nem tekinthetjük tömegfogyasztási cikknek. A vákuumból, annak gerjesztésével jön létre egy különleges tulajdonságú részecske, ami vélhetően az energiaáramlás, a vitalitás hordozója. Sok jel mutat arra, hogy a mágneses monopólusok (mágnesáram) felelősek eme furcsa jelenségekért, a parajelenségekért. Abban egyetértenek a kutatók, hogy mágneses monopólusoknak létezniük kellene, hiszen ezt Paul M. Dirac már több mint 50 éve megjósolta s azóta keresik is. Meg is találták (először 1820-ban, de akkor elsikkadt) újra, az osztrák Felix Ehrenhaft volt ennek a munkának az úttörője. Ehrenhaft dolgozta ki az elektron töltésének kimérését is, a tudománytörténelemben mégis kollégája, az amerikai Millikan neve maradt fent. Hiába írta le Ehrenhaft a 40-es évektől kezdve rangos folyóiratokban a kísérleti eredményeket mintegy száz cikkben, kortársai nem érdeklődtek. Az orosz V. F. Mihajlov napjainkban újra megismételte Ehrenhaft méréseit jóval pontosabb módszerekkel, s igazolta elődjét, de az ő munkáját sem ismerik a kortársak.
Elméletileg sok tulajdonsága ismert a mágneses monopólusoknak. Például minden anyag vezeti, és a testeknek megváltoztatja az elektromos, mágneses és szilárdsági, stb. tulajdonságait.
Pontosan azokat a változásokat hozza létre a mágnesáram , amit a parajelenségeknél megfigyeltek. Ha Ehrenhaft módszereivel nagyobb mennyiségben tudnánk előállítani mágneses töltéseket, mágnesáramot, nagyon sok szokatlan, érdekes jelenséget tapasztalnánk, s a parajelenségek azonnal normál jelenséggé változnának, a bioenergia, a vitalitás pontos mibenléte is gyorsan tisztázódna. A vitalitásmérő tehát jóval több mint játék, nagyon komoly intő jel arra is, hogy még mindig sok feltáratlan terület van a természettudományban.
E formabontó használati utasításnak a vége is szokatlan. Röviden szeretném megismertetni önöket ennek a készüléknek a rövid történetével, már csak azért is, hogy lássuk, a véletlenek és a kitartó munka egyaránt szükségesek ahhoz, hogy akárcsak apró lépés, kis eredmény is megszülethessen.
