Vitalitás energia

Mérés az Egely Kerékkel

Élettel teli boldog nő felemeli a sálat a szélben

A vitalitás az az állapot, amikor tele vagyunk élettel és vitalitás energiával fizikai, mentális és érzelmi értelemben egyaránt. Tulajdonképpen a vitalitás ad erőt a mindennapokhoz. Mind fizikai mind mentális értelemben az elevenség érzését nyújtja.

Az Egely Kerék játékos, de mégis komoly formája,

hogy visszejelzést kapj általános vitalitás energiádról.

Ez az eszköz tízéves kutató-, fejlesztő munka eredményeként jött létre. A feltaláló, dr. Egely György gépészmérnök, több mint tíz éven át végzett intenzív kutatásokat a különleges energiaátadási folyamatok területén. Ennek egyik eredménye ez a többszörös nemzetközi díjas műszer, amely a világon egyedülálló.

 

Az Egely Kerék Vitalitásmérővel megtanulhatod irányítani az energiaáramodat és a kerék forgási irányát, valamint a relaxációt is gyakorolhatod, mivel a kerék csak akkor forog, ha nem feszült, aki használja. Vicces és szórakoztató módon fedi fel a vitalitás energiádat, mellette pedig tudatosítja benned a mentális erődet is.

 

Az Egely Kereket egy mutatós fadobozban szállítjuk, illetve egy átfogó füzet is jár hozzá, amelyben a használati utasítás, a vitalitási szint javítására vonatkozó ötletek, valamint a mérés története és tudományos háttere található.

1

1icon

“Szerezd be az

Egely Kereket”

2

2icon

“Mérd meg

életerődet”

3

3icon

“Növeld meg a

vitalitásod”

Mérési módok

Helyezd a kezedet a kerék mellé, koncentrálj és várj kb. 30-60 másodpercet, míg a kerék elkezd forogni.

Forgás sebessége

Az átlagos fordulatszám 6 fordulat/perc. Jókedvű, harmonikus, energetizált állapotban a fordulatszámok magasabbak. Zaklatott állapotban a fordulatszám sokkal hevesebben ingadozik. Pillanatnyi stressz, ijedtség hatására szinte mindig teljesen megáll a kerék forgása. Ilyenkor ez az életenergia mintegy „bezáródik” a testbe vagy/és termelése csökken.

Forgás iránya

A forgási irány alapvetően az ujjak irányába mutat, ahogy az energia áramlik a testből az újjak felé. Ritkábban, főleg a bal kezesek esetében fordul elő, hogy a kerék nem az újjak irányába, hanem azzal ellentétesen forog.

Mérés időtartama

Egy mérés átlagosan 10-15 percet vesz igénybe.

 

Mérés gyakorisága

Naponta 2-3 mérésnél többet ne végezz.

Mérési technikák

Mérés két kézzel

A bal és a jobb kéz forgató hatása határozott és egyértelmű kapcsolatot mutat a jobb és a bal agyfélteke tulajdonságaival: a bal kéz (mely a jobb féltekéhez kapcsolódik) fordulatszámai a művészi- intuitív, a jobb kéz (bal félteke) az analitikus-racionális beállítottságú személyeknél mutat magasabb értékeket, amikor két kézzel egyidejűleg mérünk. A jobb és bal kéz mérési eredményei a két agyfélteke különbségeit jelzik. A nők általában erősebbek bal kézzel, aminek a jobb intuitív képességeket hordozó jobboldali féltekéjük az oka.

Mérési módszerek

1

A Vitalitás energia méréséhez olyan nyugodt környezetet válassz, ahogy képes vagy a mélyebb tudatállapot elérésére.

2

A legjobb a Vitalitás energia mérésére a délelőtt és a kora délutáni időszak.

3

Koncentrálj a testedben áramló vitalitás energiára, próbáld elérni a tökéletes meditatív állapotot.

4

Tanuld meg uralni az energiád a kerék sebességének és irányának változtatásával.

Fejlődés

A kerék forgatása kézzel.

A forgás sebességének változtatása.

A forgás irányának változtatása.

Kéz nélküli forgatás.

Egely Webáruház

Vélemények az Amazon-ról

egely-wheel-energy-measurement-amazon

#vitalitas #elo #egeszseg #eletenergia #eletero #elme #energia #aramlas #egyensuly #test #elme #lelek #spiritualis #meres #vitalitas

[]
×
Wow! You've unlocked a Secret Discount Coupon!

Nice! You will get the discount in a few seconds!

No thanks! Add item to cart without discount *By completing this, you are signing up to receive our emails. You can unsubscribe at any time.
×