Mit mér az Egely Kerék?

Mit mér az Egely Kerék?

Reading time: 3 minutes

A legújabb kutatási eredmények alapján meggyőződésünk, hogy világegyetemünk alapvetően energiákból, a bioenergiához hasonlóan épül fel. Azok számára, akik már alkalmaztak alternatív orvosi gyógymódokat (pl bioenergia, életenergia) vagy/és a holisztikus terápiák iránt érdeklődnek , valószínűleg ismerik a bioenergia fogalmát, és a bioenergián alapuló gyógyterápiás módszerek alkalmazását az egészség megőrzése és fokozása érdekébe. A bioenergia kutatásokba egyre több ismert szakember kapcsolódik be.

A nyugati és a keleti orvostudomány vizsgálati tárgya egyaránt, az emberi test, de az azt működtető bioenergiát másfajta aspektusból közelíti meg. Célunk megismerni azt, választ kapni arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mik is vagyunk, miért betegszünk meg, hogyan alakulnak ki a betegségek, hogyan küzdhetünk ellene, hogyan előzhetők meg, hogyan jelezhetők előre stb. A nyugati és a keleti szemlélet azonban egymástól eltérő magyarázattal szolgál, a különbség a bioenergia kutatásában mutatkozik.

A nyugati orvostudomány modern tudományos technológiákra alapozva építette fel az ember anatómiáját. Nem foglalkozik a bioenergia kutatásával. Ezen ismereteket felhasználva keressük a különböző betegségeket gyógyító kúrákat, terápiás eljárásokat, így pl. fertőzések ellen antibiotikumok, bőrbetegségek ellen krémek, légzési problémákra inhalátorok, gyomorpanaszokra antisavas orvoslás alkalmazása. A bioenergia kutatás viszont az életenergiával, vitalitással foglalkozik. Azonban ezen módszerek gyakran csak „alkalmi” megoldást nyújtanak és nem többet, nem foglalkozik a bioenergiával.

Miért nem figyelünk jobban a bioenergiára? Az emberi test tudományosan megalapozott ismerete nem elegendő-e kielégítő, hatásos gyógymódok kidolgozására? Megoldást jelenthet az emberi testre vonatkozó ismereteink és elméleteink alapjaira fordítani figyelmünket, foglalkozni egy kicsit a bioenergia mérésével. Az alapok „újra alapozása”! A nyugati orvoslás tudománya halott emberi testek és halott szövetek vizsgálatának eredménye. Azonban az ilyen módon nyert információ nem minden, ami az élő emberi szervezet teljes ábrázolását jelentené. A bioenergiát csak élő személyen vizsgálhatjuk. Következésképpen, érthetetlen hogy a nem élő állapot alapos vizsgálata és az így szerzett tudás nem kielégítően alkalmas akkor, amikor az élő szervezeteket támadó különböző betegségek elleni gyógymódok kidolgozására alkalmazzuk. A bioenergiát csak élő személyen vizsgálhatjuk!

Felmerül a kérdés, hogy mi is a különbség élő és nem élő állapotok között! Annak ellenére, hogy a kérdéses különbség triviálisnak tűnhet, mégis a nyugati anatómiai vizsgálatokra alapozva a két állapot ugyanaz. A keleti orvoslás szemlélete szerint a nem élő állapot bioenergia nélküli állapot, míg az élő test bioenergiával teli. Más szavakkal, a halott szervezett az olyan amelyikből az bioenergia hiányzik, az élő test összes bioenergiájának elvesztése annak halálát okozza. A kínai orvoslás elnevezése szerint ez az energia a Chi bioenergia (vagy ch’i), a japánoknál pedig a „ki”. A Chi valami levegőszerű anyagként vagy életerőként fogható fel. Gyakran vitalitás erő vagy belső energiaként (bioenergia) emlegetik és lényegében az emberi testet átjáró láthatatlan erő. A nyugati és a keleti ideológia itt különbözik egymástól! A keleti orvoslás a Chi bioenergiát a test lényegi összetevőjének tekinti, jelen van minden szervi és élet funkcióba egyaránt, annak ellenére, hogy közvetlenül a Chi energia nem kimutatható.

A keleti orvoslásban a Chi bioenergiának két fontos aspektusa kiemelendő. Először is, a Chi mindig áramlik, és mindig ez az áramló állapot a jellemző. Ha ez a Chi áramlás túl lassú, vagy a Chi áramlása rossz irányú, akkor betegséget okozhat. Másodszor, a Chi-nek állandó egyensúlyban kell lennie, vagyis nem lehet se túl sok, se túl kevés.

A Chi stimulálása különböző módokon történhet, így akupunktúra, Chi gong gyakorlatok növelhetik, stressz, betegség, negatív emóciók pedig a Chi romlását idézik elő. Nem látjuk, nem megfigyelhető közvetlenül még az orvosi eljárások által sem, még akkor sem ha sokan olyan valóságosnak gondolják mint a levegőt vagy a vért.

Létezik azonban egy kicsiny, furcsának tűnő készülék, az Egely Kerék, mely mérni tudja a bennünk rejlő Chi bioenergiát. A szerkezet kereke a magas technológiának köszönhetően olyan felfüggesztésen alapszik, mely lehetővé teszi bioenergia áramlások mérését, megfigyelést. És mindezt úgy, hogy a készüléket nem kell megérinteni, csak kezünket kell mellé helyezni. A készülékben léve elektronika mindössze hang és vizuális információt szolgáltat a mérés eredményéről.

Egely Wheel - Official website
[email protected]

We are the only official web shop for the Egely Wheel and related products, and have been a trusted provider since 2006. All products are made with the utmost care and diligence. We offer free shipping worldwide. To our patrons in Europe and the USA, we even provide express 2-3 days shipping. Our friendly staff is always available to assist you with your order or give guidance on how to best use our products. - Shop Now



[]
×
Wow! You've unlocked a Secret Discount Coupon!

Nice! You will get the discount in a few seconds!

No thanks! Add item to cart without discount *By completing this, you are signing up to receive our emails. You can unsubscribe at any time.
×